„Magunkba zárva”! – Magamra maradva?

 

 

 

Gráfik Imre

 

 

 

„Confined to ourselves” – Being left alone myself?

 

 

 

During the corona-virus epidemy I have observed the recommendations of the authorities and left my residence only in occasions considered to be absolutely indispensable. In this state of confinement the range of activities has narrowed down also in my case. In addition to the usual ways of passing time reasonably (reading, listening music, watching movies, doing housework etc.) some works have got specific emphasis. In this new situation I have paid more attention and time to my ethnographic activity (arrangement and selection of my photographic and written documents, writing studies, preparing for lectures). While working in the various fields of my profession I have used extensively the technical apparatus available for me, first and foremost my computer which I have learned to consider as a reliable partner, almost as a friend. And while these activities filled my working hours and days, what I have missed most it was the personal encounters with relatives and friends. There were no family feasts, professional and friendly meetings what has turned out to be my biggest loss in the time of epidemy.

 

 

 

1. Bevezetés

 

 

Szombathelyen élek, pontosabban Szombathely az úgynevezett téli szállásom (a nyári szállásom, - amelyet most a járvány miatt még e sorok írásakor nem élvezhetek – szülővárosomban, Balatonalmádiban van). A közbeszédben az egykori Savaria, a tánc magyarországi fő bázisa, s a mai Szombathely a koronavírus ellenére is maradt a tánc fővárosa.  Az idei Tánc Világnapját azonban sajnos nem ünnepelhették együtt a szombathelyiek a Fő téren, de az Agora Savaria nem engedte csüggedni a lakosokat. 

 

 

A város hagyományát a rendkívüli helyzetben is folytatták, ám idén a Tánc Világnapja alkalmából online tereket töltik meg tánccal és zenével. 20 egyesület, több mint 3 héten keresztül oktatóvideók által mutatkozott meg az AGORA facebook oldalán (https://www.facebook.com/agora.savaria/), melyek által a különböző műfajokat otthon is bárki kipróbálhatta. Ezekből aztán a Tánc Világnapjára egy hatalmas videó állt össze (https://www.facebook.com/458240044225038/videos/1154716804881248), amely megmutatja Szombathely táncos sokszínűségét és hogy Szombathely tényleg a Tánc fővárosa.

 

 

Az előadóknak köszönhetően virtuálisan élvezhették a helyiek a változatos produkciókat és a tánc erejét. A világhálón megosztott videóban különleges táncosok szerepelnek, összesen 120-an. Vannak, akik nagyszülőkkel, szülőkkel, háziállatokkal ropják, sokan pedig a kertben, konyhában vagy éppen a teraszon mozognak.

 

 

Én ugyan nem táncolok (noha középiskolás koromban engem is megkísértett a néptánc), inkább olvasok, zenét hallgatok, filmet nézek és gondolataimat fogalmazom, mint például most – megtisztelő fölkérésre - ezt az írást. A néptánc azonban jelen volt életemben, ugyanis a megbízott előadóként a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán – a mára már sajnos megszűnt – néptáncpedagógus képzésen tanítottam (lásd Gráfik 1998a, Gráfik 1998b, 2008b ). Tanítványaim közül sokan táncosként, koreográfusként, együttes vezetőként ismertek a magyar néptánc mozgalomban.  Nagyobbik lányom, Anna lányunk pedig több éven át táncolt, tagja volt az ELTE Néptáncegyüttesének (1. kép), így érzelmileg még közelebb áll a néptánchoz, s ma is figyelemmel követi a jelentősebb néptáncos eseményeket, rendezvényeket.

 

 

 

1. kép.  Tánc a próbateremben.

 

 

 

 

2. Köszöntő a Tánc Világnapján

 

 

A világnap magyarországi üzenetét Ladányi Andrea Kossuth-díjas, Érdemes Művész, Liszt Ferenc-, és Harangozó Gyula-díjas balett művész, koreográfus fogalmazta meg idén. Gondolatai, noha a táncra vonatkoznak, messze túlmutatnak a művészeti ág keretein. Éppen ezért köszöntő szavaiból érdemes kissé többet idézni:

 

 

„A tánc műfaja már az ősi népek kulturális folklórjában megjelent, s az óta is töretlenül változik és megújul…  A változáson kívül egyetlen dolog állandó csak a táncban: hogy a kontaktuson, a test és test közötti kapcsolaton nyugszik – az élő érintésen, a fizikai, s abból fakadó érzelmi interakción.

 

Most, eddigi életünk talán legsúlyosabb történelmi krízisének idején, éppen ez a test és test közötti kapcsolat vált lehetetlenné, helyét pedig átvette a social distance, a kötelező fizikai távolságtartás. A tomboló vírus minden kontaktust a virtuális térbe költöztetett, s ezzel párhuzamosan az egyéni, improvizációs kreativitást mozdította meg, az egyént tette meg totális főszereplővé.

 

 

Hogy máshogy kell most léteznünk, persze nem újdonság: a világ minden korszaka lebontja a régi divatot, új utakat és területeket nyit meg, egyúttal visszahív régi, klasszikus formákat, és mindezek összességéből felfedez vagy összerak valami újat. Jelen pillanatban azonban drasztikusan új dimenzióba került a tér, az idő... Elmosódik a határvonal a fizikai és a virtuális kapcsolat között.

 

 

A korábbi kanonizált formák most nem működnek, a helyükre az egyéni kreativitás, az improvizáció lépett (egyébként nem csak a tánc, a művészet világában, hanem az élet valamennyi területén).

 

 

De a virtualitás sosem helyettesítheti a realitást. A social distance, az ember és ember közötti tartós távolságtartás olyan jelenség, amit egyetlen civilizáció, egyetlen eszmerendszer sem vallott a magáénak. Így hosszútávon nem maradhatunk ezen a ponton: virtuálisan közösségben, de fizikailag magunkba zárva. A kapcsolat, a kontaktus kell.

 

 

Mert a tánc – stílustól, műfajtól, iskolától függetlenül – az együttlétről szól. Az érzelmek átadásáról. Az egymáshoz tartozásról. A magunkért és a másikért való felelősségvállalásról. Arról szól, amiről a világ. Arról szól, amiről egy egészséges és jó világ.” (Ladányi 2020)

 

 

 

 

3 Szobafogságban

 

 

Szerencsés voltam, hogy a gyenge tél ellenére - a szezonban utoljára - még közvetlenül a vírus megjelenése előtt hódolhattam a közeli hóban biztos pályán síelési szenvedélyemnek (2. kép)

 

 

 

2. kép.  A csúcson. (2020. március 12.)

 

 

 

A járvány megjelenése után viszont már csak a nosztalgikus visszaemlékezés maradt fiatalkori amatőr sikereimre (3. kép).

 

 

 

3. kép. A legnagyobb siker.

 

 

 

 

A koronavírus okozta járvány ideje alatt sokadmagammal én is fegyelmezett emberként betartva az ajánlásokat, csak a legszükségesebb alkalmakkor hagytam el a lakásomat. Voltaképp egyfajta szobafogságban élve az elfoglaltságok köre számomra is beszűkült, illetve átrendeződött. Az idő hasznos és értelmes kitöltésében a korábban megszokottakon túl (olvasás, zene, filmek, kisebb-nagyobb házi munka) mások hangsúlyosabbak lettek.

 

 

Az új helyzetben néprajzkutatói szakmai munkálataimra (szöveges és fénykép dokumentumok rendezése, tanulmányok írása, előadások előkészítése) több időt fordítottam. Ez utóbbiak kapcsán a technikai eszközök intenzívebb használata révén a napok jelentős részében a számítógép volt a társam, partnerem.

 

 

E tevékenységek ugyan többnyire kitöltötték a napokat, eközben azonban főképpen a személyes találkozások hiányoztak.  A személyes kapcsolattartási lehetőségek hiányában pedig a technikai eszközök segítségével, például mobiltelefon, skype (a korábban egyébként is csak fontos helyzetekben használt, főként vonalas telefonon kívül) a világháló igénybevételével fokozatosan átkerültem a virtuális térbe. E vonatkozásban az elektronikus levelezés volt/maradt a fő ütőér. (Ennek révén kaptam e tanulmány összefoglalójának angol nyelvre fordításában gyors segítséget nyelvész keresztkomámtól, akinek ezúton is köszönöm fáradozását.)

 

 

Nehezen kezelhető volt, s az idő múlásával egyre erősödő hiányérzetet keltett, hogy elmaradtak a családi ünnepek, a szakmai összejövetelek, a baráti találkozások. A legnagyobb hiányt azonban a távol, önálló életet élő felnőtt gyerekekkel (Anna Budapesten, Árpád Szekszárdon, Eszter Ausztriában, Villachban él) való együttlét lehetőségének a szüneteltetése jelentette. Különösen, hogy az utóbbi években amúgy is ritkábban látjuk mindhármukat együtt, egyszerre. Maradt a régebbi évek jókedvű együttlétek fölidézése fényképek segítségével (4. kép).

 

 

 

4. kép. Jókedvűen együtt.

 

 

 

 

A telefon és a skype kapcsolat gyenge kárpótlás e téren. Hiányoznak a távolabb élő rokonokkal, barátokkal, kedves ismerősökkel való találkozások is.

 

 

A váratlanul ránk tört szabad mozgás korlátozása a bezártság ugyan mindenkit érint, de nem egyformán. A technikai eszközök kezelésében járatosabbak (de az egyszerű fölhasználók is) az informatika, a világháló segítségével akár ki is tágíthatták kapcsolataikat. Azaz a virtuális tér kinyílásával az ember a korábbi (tudatosan választott) személyes és közvetlen kapcsolatokon túli és kívüli (véletlenszerű) hálózati viszonyokba is kerül/het. Ezt a helyzetet tudománytörténeti szempontból nézve azt tapasztaljuk, hogy a társadalmi kapcsolatrendszert vizsgáló szociometriától (mely alapvetően lehatárolt közösségeket elemzett), mára eljutottunk a társadalmi hálózatok kutatásáig (mely az egyéntől a társadalmi rendszerekig terjeszti ki vizsgálódását), amikor is a kapcsolatháló-elemzés rokoni, baráti, kommunikációs, tranzakciós, gazdasági, hatalmi stb. kapcsolathálózatokat analizálva tár fel bizonyos hasznosítható törvényszerűségeket (Lásd Szvetelszky 2006).

 

 

A szépirodalomból föltehetően többek által ismert Karinthy Frigyes – e vonatkozásban – a jövőbe mutató, Láncszemek című novellája (lásd https://www.irodalmijelen.hu/05242013-1547/karinthy-frigyes-lancszemek). Nála fogalmazódik meg először az úgynevezett hat lépés távolság-elmélet, mely szerint a Földön bárki kapcsolatba hozható bárkivel egy ismeretségi láncon keresztül, melyben a két végpont között maximálisan öt elem van. Úgy vélte, hogy a láncban a növekedésével párhuzamosan az ismerősök száma exponenciálisan növekszik, így elegendő néhány kapcsolat, hogy az ismerősök köre kiadja az egész emberiséget.

 

 

Nos, az internet, a világháló megjelenésével Karinthy Frigyes föltevése – lényegét tekintve – igazolódott, illetve új dimenziót kapott. Úgy annyira, hogy a tudomány új fejezete nyílt meg a modern hálózatkutatás révén, amire egyértelműen utal Barabási Albert László tanulmányának címe: A hálózatok tudománya: a társadalomtól a webig. Nála senki nem fogalmazhatná meg hitelesebben, hogy „Amióta a National Science Foundation 1995-ben feladta az internet feletti gyámságot, úgy tűnik, a hálózat önálló életre kelt… Hálózatok mindenhol vannak. Az agy axonok által összekötött idegsejtek hálózata, maguk a sejtek pedig biokémiai reakciók által összekötött molekulák hálózatai. A társadalmak szintén hálózatok, olyan emberek hálózatai, akiket a barátság, a családi kapcsolatok és szakmai kötelékek kötnek össze.” (Barabási 2006: 1298).

 

Csak mintegy zárójelben említem meg, hogy a hálózatkutatásnak Szombathelyen, majd Szegeden és Budapesten jelentős eseményei, konferenciái és eredményei voltak, melyek figyelmet érdemlő kiadványokban ismerhetők meg, illetve tanulmányozhatók (lásd az irodalomjegyzéket).

 

Nap mint nap olvashatunk, hallhatunk az internet veszélyeiről, káros hatásairól, melyek részletezésétől itt  és most eltekintek. Kétségkívül vannak. A járvány ideje alatti kijárási korlátozások, a közvetlen, személyes kapcsolatok háttérbe szorulásával azonban meglátásom és tapasztalataim szerint az internetnek, a világhálónak inkább hasznos voltát élhettük meg, különösen azok, akik tudatos használóivá váltak.

 

 

 

 

3.1. Korábbi elfoglaltságok – új élmények

 

 

Föltételezem, hogy nemcsak az én esetemben, hanem sok ember, főként értelmiségi foglalkozásúak körében megnőtt az olvasás és a zenehallgatás jelentősége aránya az elfoglaltságok sorában. Ez nálam – vélhetően másoknál is – különös helyzeteket hozott létre.

 

 

Az olvasás kapcsán előtérbe kerültek a nem szakmai könyvek, azaz a szépirodalmi alkotások. E tekintetben két jelenség érdemelhet figyelmet. Az egyik; új, illetve korábban meg nem vásárolt könyvek beszerzése, természetesen online vásárlás révén. A másik; olyan régebben megvásárolt könyvel olvasása, melyek valahogy időközben a polcra helyezve elfelejtődtek, de előfordult bizonyos könyvek újraolvasása is.                 

 

 

Régi szokásom, hogy egyfajta sajátos olvasónaplót vezetek, igaz rendszertelenül, illetve ötletszerűen, de most ehhez a tevékenységemhez is gyakrabban fordultam. Voltaképp olvasás közben kijegyzek több-kevesebb gondolatot, amelyekről úgy vélem, hogy valamiféle általános érvényű megállapítást tartalmaznak. Más esetben konkrétságuk meghökkentő, de tanulságos, vagy éppen csak az író egyedi megfogalmazását elgondolkodtatónak találom. Belátom, hogy a válogatásom erősen szubjektív, de végső soron csak önmagam számára készítem. Most azonban csak két példát idézek (5. és 6. kép).

 

 

 

5. kép. Per Olov Enquist Egy másik élet.

 

 

 

6. kép. Kertész Imre K dosszié.

 

 

 

A zene hallgatása terén, a járvány előtti időszakban is jellemző Bartók rádió követésén túl, az eddig háttérbe szorult hanghordozók elővétele eredményezett megújuló élményeket. Ismeretségi körben tudott, hogy a klasszikus zenén kívül nagy dzsesszrajongó, illetve jazzkedvelő vagyok. Házi könyvtáramban alapvető kézikönyvek segítenek jazztörténeti tájékozódásomban (lásd Gonda 1965, Knaurs Jazz Lexikon 1957, Pernye 1966). A kijárási korlátozások idején kézbe vettem, a mintegy 200-250 darabos bakelit lemez gyűjteményem, és valósággal koncerthangulatba ringatva magam élveztem kedvelt zenészeim, együtteseim játékát. Csak néhány példa: Modern Jazz Quartet (7. kép), David Brubeck Quartet, Thelonious Monk, Benny Goodman, Oscar Peterson, Lionel Hampton, Eric Dolphy, Jacques Loussier Trio, s hogy a magyarok se maradjanak ki: Pege Aladár, Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla, s folytathatnám a sort.

 

 

 

7. kép. MJQ lemezborító.

 

 

 

 

Mindössze két tényt említek meg. Nosztalgiával és felejthetetlenül fölidéződött bennem, hogy a 70-es évek elején, az Erkel Színházban a neves amerikai zenészek közül többeket (Ella Fitzgerald, Oscar Peterson, Lionel Hampton, Duke Ellington, Modern Jazz Quartet) személyesen láttam, hallgathattam, amikor a Norman Granz impresszárió szervezésében Európában turnéztak és Budapesten is koncerteztek.

 

 

 

 

7a. kép Koncert plakát

 

 

 

Zenetörténeti különlegesség az a felvétel, amelyen a zseniális klarinétjátékos Benny Goodman együtt játszik Bartók Bélával és Szigeti Józseffel. A Kontrasztok c. mű Bartók Béla klarinétra, hegedűre és zongorára írt kamaradarabja. Az életműben ez az egyetlen alkalom, amikor Bartók kamarazenéjében fúvós hangszert alkalmazott. A darab megszületése Benny Goodman, a világhírű jazz-klarinétos nevéhez fűződik: ő kérte fel Bartókot 1938-ban Szigeti József útján arra, hogy rövid duót írjon klarinét és hegedű számára, zongorakísérettel. A darab címével Bartók Béla a három hangszer különbözőségére utalt.

 

 

A zenetörténeti kutatások szerint eredetileg két tételből álló rapszódia volt a darab, a bemutatón ebben a formában adta elő 1939. január 9-én New Yorkban a Carnegie Hallban Szigeti József, Benny Goodman és Petri Endre.Utóbb Bartók egy harmadik tételt iktatott közbe (a Pihenőt) és ebben a formájában ő maga működött közre a Columbia-gyár hanglemezfelvételén, 1940-ben (8. kép). Ily módon a Lassú és Friss tempójú saroktételek rapszódiaszerű összekapcsolásából háromtételes klasszikus formaképlet kerekedett.

 

 

 

8. kép. Bartók Béla, Benny Goodman és Szigeti József a Kontrasztok felvételén. (Columbia Stúdió, 1940)

 

 

 

 

8a. kép Lemezborító

 

 

 

A zenéhez fűződő kapcsolatom alapja, hogy én is tanultam hangszeren játszani, igaz a családi hagyománytól eltérően, édesapám hegedűn játszott (lásd Gráfik 2008, Gráfik 2017a), éppen Benny Goodman játékának hatására klarinéton. Zeneiskolai tanulmányaimat Berkes Kálmánnál (Dr. Berkes Kálmán klarinétművész- tanár, a "Balassa-Berkes klarinétiskola" írójaként is ismert) kezdtem, akinek a második év végén, akkor talán kegyetlennek tűnő, de őszinte tanácsát követően befejeztem. Megértette velem, hogy kellő tehetség hiányában, csak gyakorlással (amiben amúgy sem voltam erős) nem lehet komoly eredményt elérni. Utólag is hálás vagyok, mert megkímélt a csalódástól, ám a különböző zenei műfajok iránti érdeklődésem, a zene szeretetét, s főként a zene értését neki köszönhetem. A zene jelen van családunkban; feleségem, akinek édesanyja zongoratanárnő volt, lány korában zongorázott, Anna lányunk a jó nevű óbudai zeneiskolában hegedűn tanult, Eszter lányunk pedig óvodapedagógusként gyermekdalokat kísér gitáron. A Petrof pianínó azonban többnyire elárvultan pihen a kisebbik szobánkban, legutóbb egy Bartók fesztiválon/szemináriumon nálunk vendégeskedő fiatal pár gyakorolt rajta.

 

 

 

3 .2. Tűnődések, gondolatok

 

 

E pandémiás helyzetben fölidéződtek bennem Mérei Ferencnek azon gondolatai, amelyek A magyar kultúra napja 2000-ben konferencián hangzottak el a jövőkép alakításával kapcsolatban. Mérei Ferenc a jövőkép kialakításával kapcsolatban megjegyzi, hogy az anticipációs módszer háromféle eredményre vezethet.

 

 

„Az első megoldás az utópista idill, eredményeink és erényeink megsokszorozása. Modellje az utópisták optimizmusán csiszolódott. Legszebb példája Fourier víziója. Húsz-harminc évvel a gőzmozdony és a gőzhajó feltalálása előtt úgy képzelte, hogy az emberiség az egyetemes harmónia korszakában minden vadállatot megszelídít, a tengeren szelídített bálnák vontatják majd a gyorshajókat, a szárazföldön pedig szelídített oroszlán hátán vágtat vagy tigrisfogaton száguld az utas. E képalkotási minta alapján élnek majd – számos más gondolkodó jövőképe szerint – távoli utódaink luxus felhőkarcolóikban, és kalandozzák be ’aranyhalas’ űrhajókon a tejút szépséges bolygóit.” (Mérei 1989: 182.)

 

 

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy ami a gőzhajózás elterjedése előtti folyamhajózás vontatási gyakorlatát illeti, kutatásaink sok olyan archaizmust tártak föl (lásd Gráfik 1983 és Gráfik 2004), melyek rövidebb-hosszabb ideig túlélték az ipari forradalom újításait.

 

 

„A második jövőképváltozat a futurológiai világvégével fenyeget. A bűneinkért és mohóságunkért megérdemelt büntetésünket mutatja be: nem lesz vizünk, nem lesz ennivalónk, elsatnyulunk a benzingőzben, elpusztulunk az atomháborúban. E képalkotás modellje a próféták mennydörgése, az istentelen élvezkedésre lesújtó kénköves végzet jóslata, az Apokalipszis korszerű megfogalmazása.” (Mérei 1989: 182.)

 

 

Ha nem is drasztikus világvége-hangulat fölidézésével, de ezek a gondolatok több vonatkozásban megjelennek a mind fölerősödő környezetvédelmi mozgalmak révén, az úgynevezett zöldek társadalmi-politikai törekvéseiben.

 

 

„A harmadik jövőképváltozat jóval ritkább… E hangsúlyozottan konzervatív képalkotás szerint semmi sem változik. A harmadik évezred küszöbén, sőt még az ezt követő századokban is lényegében minden olyan lesz, mint ma. Nyilván magasabb felhőkarcolók épülnek, még kevesebb hal marad a szennyezett vizekben, még gyorsabbak lesznek a repülőgépek, és tovább módosulnak a demográfiai görbék. De mindez alig észlelhető változás. E megrögzött konzervativizmusnak is megvan a művelődéstörténeti sztereotipiája: a Salamon példabeszédeiből származó „semmi sem új a Nap alatt” tétel, a diaszpóra létfenntartó ortodoxiájának egyik vezérelve.” (Mérei 1989: 182-183.)

 

 

Itt ismét közbevetem szubjektív élményeimet röviden összefoglaltam a chicagói magasházak, felhőkarcolók kapcsán (Vö. Gráfik 1979, Gráfik 2019a). Akkor nemcsak írásban fogalmaztam meg gondolataimat, hanem fényképdokumentumokat is készítettem (9. kép).

 

 

 

9. kép. „Felhőkarcolók egymás között”. (A szező felvétele)

 

 

 

 

Később Szombathelyen – Dalos László fotóművész segítő rendezésében - egy fotografikai kiállításon (10. kép) is emléket állíthattam vizuális élményeimnek.

 

 

 

10. kép. Fotógrafikai kiállítás, utcai plakát.

 

 

 

Az 1970-es évek elején Chicagóban szembesülve a metropolisz sok-sok magasházával, a világ akkor legmagasabb felhőkarcolójával, a Sears Tower épületével, nem gondoltam, hogy mára már csak sokadik a magassági rangsorban az építészeti bravúrok körében.

 

 

 

 

4. Egy hiány: a játék

 

 

Nincs miért tagadnom, s szégyenkezni sincs okom, ha bevallom, hogy a bezártság, a lakhely elhagyási korlátozás egy sajátos szórakozásom élvezetében komoly akadályt okozott. Gyerekkorom kedvelt játékáról van szó, mely kisebb kihagyásokkal egész életemben végig kísért. Korán rájöttem, hogy a játék komoly dolog. Idézhetném ismét Mérei Ferencet, aki szerint: a játék királyi út (vö. Györgyi 2017).  A fiatal éveimben sok barátot, máig tartó barátságot szerző játékának, pontosabban a konkrét társas játéklehetőség hiánya– járvány okozta - korlátozottság miatt (lásd Csupor 2016) egyre jobban elkedvetlenített. Hiányoltam gyermekkori játékszenvedélyem (lásd Gráfik 2007a) megélését, gombfocizó barátaimat, „sporttársaimat”, illetve a játékalkalmakat. A gombfoci játék élményét még egy kisebb elbeszélésben, novellában  is megörökítettem (Gráfik  2017d-e).

 

 

Néprajzkutató muzeológusként is foglalkozni kezdtem a játékkal, aminek látványos, és meglepően nagy érdeklődést fölkeltő eseménye egy kiállítás volt (lásd Gráfik 2007b), melyet a neves sportriporter Vitray Tamás nyitott meg (11. kép).

 

 

 

 

 

11. kép. Balról jobbra: Vitray Tamás, Gráfik Imre és Granasztói György történész, a rendezvény fővédnöke. (Néprajzi Múzeum, 2006)

 

 

 

 

A megnövekedett érdeklődés hatására játéktörténeti kutatásba kezdtem, melyre a Kiss Áron Magyar Játéktársaság is ösztönzött. Ennek eredménye egy olyan tanulmány lett (Gráfik 2016, és Grfáik 2017)), amely alapjául szolgálhat a játék nemzeti értékként való elismerésének. 

 

 

Ilyen irányú kutatásaim komoly visszhangot kaptak, s némi ironikus túlzással azt is mondhatnám, hogy lassan ismertebb leszek a médiában a gombfoci kapcsán, mint klasszikus néprajzi munkásságom révén.

 

 

A játék iránti közérdeklődés sem csökken. Még közvetlenül a koronavírus fölbukkanása előtt, 2020. március 5-én készült, illetve jelent meg e tárgyban egy riport: Vajon hungarikum lesz a gombfoci? címmel (Tóth 2020)

 

 

„A gombfoci több mint száz éve a magyar játékipar egyik legegyedibb terméke. Egy igazi magyar játék, mely kicsiknek és nagyoknak egyaránt élményt nyújt (12. kép). Gráfik Imre évek óta küzd azért, hogy a gombfoci első játékként bekerüljön a hungarikumok sorába.

 

 

– Valóban magyar találmány a gombfoci?
– Részben igen. Mi, magyarok már bő száz éve ragaszkodunk a gombfoci elnevezéshez, mert ettől lett igazán magyar találmány. Sőt, igazából nem is találmányról, hanem inkább a kreatív leleményességről van szó. Tudniillik a játék kísérlete egykor Angliában bukkant fel, azonban az ottani üzleti vállalkozás nem vált be, és hamar feledésbe merült. Azonban az angol labdarúgóedzők behozták a kontinensre a kis modelltáblákat, amiken megpróbálták korongokkal a játékosok helyzetét és a játék menetét fölvázolni. Magyarországon ezeket a speciális korongokat – kényszerből – gombokkal helyettesítették. Rájöttek, hogy a gombokat lehet pöckölni, irányítani, valamint arra is, hogy ha egy kis inggombot helyeznek a táblára, akkor még akciókat is lehet szimulálni! Így alakulhatott ki a gombfoci – ez a labdarúgást imitáló játék – hazánkban, ugyanakkor azt is meg kell vallanunk, hogy ezekről igen kevés korai forrásunk van. Mérei Ferenc a ’30-as években leírja, hogy már a századelőn a budapesti gyerekek előszeretettel gombfociztak. Tanulmánya azért is érdekes, mert ő elsősorban a hiperaktív gyerekek megnyugtatására, a szabályokhoz szoktatására ajánlotta a szülőknek ezt a játékot.” (Tóth 2020, vö. Mérei 1937, újra közölve Mérei 1989b)

 

 

 

12. lép. A szerző játékszabályokat tanít. (Potsdam, Spielmarkt, 2015)

 

 

 

A játék iránt érdeklődőknek ajánlom egy a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban tartott előadásom videó fölvételét, mely az interneten megtekinthető: A játékok játéka: a gombfoci - YouTube (https://www.youtube.com/watch?v=l4y61yNnxyY )

 

 

Sokaknak nyilván más társas játéklehetőségek és játékalkalmak hiányozhattak, hiányoztak. Tény, hogy ezen a téren is többnyire a számítógépes játékok kerültek előtérbe, amelyeket egyedül, önmagában is játszhatta, élvezhette az ember, tapasztalataim szerint azonban leginkább a fiatalabb korosztály, s azon belül is (kis)gyermekek. Ez utóbbi komoly gondokat okozva a szülőknek, akik egyébként is különböző praktikákkal, stratégiákkal igyekeztek megszabadítani a gyermekeket az elburjánzó elektronikus játékoktól, a számítógép függőségtől. Ezek ugyanis, miután társaság nélkül, szinte kizárólag egyedül is élvezhetők –miközben tagadhatatlanul fejlesztenek bizonyos kreatív képességeket - veszélyes módon növelik a gyermekek elmagányosodását.

 

 

 

 5. Bezártságból is nyitottság

 

 

Szerencsés körülmény, hogy a járvány időszakában azzal is szembesülhettem, miszerint néprajzi kutatásaim sem maradtak visszhang nélkül. Ennek mintegy igazolásaként jó érzéssel tapasztalom, hogy a tavaly megjelent új könyvem (Gráfik 2019b,) kedvező szakmai fogadtatásban részesül (lásd Illés 2019, Sárkány 2019).

 

 

Másként fogalmazva a bezártság ellenére, pontosabban a személyes részvétellel zajló események hiányában is, éppen a világháló adta lehetőségekkel élve jelen tud lenni az ember mind a tudományos, mind a közéletben. Tanulmánykötetem címlapja az internet segítségével széles körben ismertté vált (13. kép).

 

 

 

13. kép. A szerző 2019-ben megjelent tanulmánykötetének borítója.

 

 

 

 

Természetesen nagy előny, ha egy könyv a boltok kirakatában, belső polcain is – mintegy „kínálva” magát – fölfedezhető.  Mind a céltudatosan egy meghatározott könyvet kereső, mind a tájékozódó, nézelődő olvasó számára előny, ha érdeklődő kutakodásában segítő vizuális inspirációt is kap. Ezért is volt egyfelől váratlan, ám jó érzés, másfelől - az üzlet munkatársainak köszönhetően - a közérdeklődés figyelmének egyfajta fölkeltéseként, hogy még az üzletek bezárása előtt a szombathelyi Fő téri Libri boltban - megtisztelő módon - igen "magas polcra kerültem", s a könyvesboltok megnyitását követően is – fölteszem az első átrendezésig – még szembesülhettem magammal (14. kép).

 

 

 

 

14. kép. Szombathely, Libri könyvesbolti polc. 2019-2020.

 

 

 

 

6. Ami változatlanul maradhatott/maradt

 

 

Esetemben a karanténba zárt család – felnőtt, önálló életet, távolban élő gyermekeink lévén, ráadásul unokák hiányában – két nyugdíjas felnőttből és egy „neveletlen”, ám roppant szórakoztató társként, egy menhelyről befogadott keverék tacskóból áll.

 

 

Ennek a meglehetősen szűkös családi körnek természetesen megvoltak a korábbi, „normális” életmódhoz, életvitelhez tartozó, szinte rutinszerűen ismétlődő elfoglaltságai, szokásai. A házon, lakáson belül végzendő teendők maradéktalanul megmaradtak, sőt bizonyos értelemben nagyobb figyelmet kaptak. Maradtak azonban lehetőségek kisebb-nagyobb kimozdulásra is.

 

 

A feleségem város határában fekvő hobbi-kertje – a távolságtartó szabályok figyelembe vételével is - fölkereshető volt, s jó idő esetén a szabad levegőn pár órás tevékenységet, kikapcsolódást jelentett.

 

 

A kisebb és a városban is gyakorolható elfoglaltságok körébe tartozott – tapasztalataim szerint sok háztartás, család esetében - a házi állatok, kedvencek mindennapos kötelességszerű ellátása, főként mozgásigényének kielégítése, melynek révén a bezártság érzete folyamatosan oldható volt.

 

 

Nálunk a „Kicsi” névre hallgató kutya a házi kedvenc, aki/amely gyakran türelmet igénybe vevően makacs, sőt olykor zsarnoki manírokkal nehezíti az együttélést.

 

 

Egy vélhetően kutyabarát szellemes megjegyzését aktualizálva, kutyánk „zsörtölődésére” egyébként - a kijárási korlátozásokkal összhangban - figyelemmel voltunk, vagyunk (15. kép).

 

 

 

15. kép. Fotomontázs: a Kicsi kutya „zsörtölődése”. (készítette a szerző, 2020)

 

 

 

 

A kutya napi többszöri sétáltatása, mint egyfajta kötelezettség, rendszeres elfoglaltságot jelentett. Ebben azonban – be kell vallanom – főként feleségem vállalt nagyobb szerepet, naponként gyakran több kilométeres gyaloglással.

 

 

Másrészt mindvégig enyhítette a bezártság érzetét az a „normális” élethelyzetben is jellemző közlekedési mód, ami a kerékpár városi használatát jelenti. Ez a járvány időszakában, ha lehet (a városszéli bevásárló központok fölkeresésével, de azon túl is kisebb túrák lebonyolításával) még inkább igénybe vett mozgási lehetőséget jelentett.

 

 

 

 

7. Összefoglalás

 

 

Végső összegzésként azt mondhatom; legkellemetlenebbül az érintett, hogy elmaradtak az első félévre tervezett különböző tárgyú, tematikájú előadásaim (Szentendrei sziget – Pócsmegyer (16. kép), Balatonalmádi, Művészetek völgye, Budapest, s a szlovákiai Komarno).

 

 

 

16. kép. Meghívó: Népfőiskolai Hét Pócsmegyeren.

 

 

 

 

Külön említem, hogy vélhetően elmarad a Cicelle Aranyháromszög Kulturális Napok szép hagyományra visszatekintő (lásd Füzfa B. – Markó P. 2020, benne tanulmányaim Gráfik I. 2020a, 2020b, 2020c, 2020d) 2020. augusztus elejére tervezett konferenciája is. Ezekre a szakmai összejövetelekre, konferencia előadásokra lelkiismeretesen és – egyes tárgykörökben a vizuális megjelenítésre, azaz az illusztrációk elkészítésére - nagy figyelemmel készültem. Remélhetően nem teljesen hiába, ugyanis a szervezők, meghívók kilátásba helyezték, hogy legkésőbb az ősz, tél folyamán a rendezvények megvalósulnak/megvalósulhatnak. Az év második felében azonban minden bizonnyal komoly időpont egyeztetésekkel kell számolni.

 

 

Természetesen a nyári szállásom meglátogatása is nagyon hiányzik már, késik az évente ismétlődő, rituális tavasz-nyitás a Remete-lakban. A Balatonalmádi Remete völgyben elhelyezkedő porta, egy élő patakkal a kert aljában, 1993 óta legendás találkozóhelye a magyar néprajztudománynak (lásd Gráfik I. – Hála J. 2004).  A Remete-köz tehát vár rám, mint azt egy korábbi haiku-haiga alkotásomban is megfogalmaztam (17. kép). A porta és a ház gondozásában távirányítással megkértem karbantartó helyi segítőimet, legfőképp a kertben fűnyírásra és a víz megnyitására.

 

 

 

17. kép. Haiga, Remete-közi ál-haiku.(Készítette a szerző 2017)

 

 

 

 

Végezetül, mit is írhatnék még mást, mint hogy bármennyire is rémítőnek tűntek a koronavírus okozta járvánnyal kapcsolatos korlátozások, megszorítások, a fontos és hasznos teendők egy része maradhatott, maradt, s a kapcsolatok is – e sorok írásakor még – bírják a megpróbáltatásokat, nem szakadtak meg, és ami talán a legfontosabb; komolyabb betegségre panaszkodva nem kellett orvoshoz menni, korunkhoz képest egészségesek vagyunk.

 

 

Kétségtelen, hogy a korábbinál megszokott és erősebb dinamikájú életmód, életvitel a járvány ideje alatt kissé visszafogottabb. Az is természetes, hogy eközben az emberi kapcsolattartásban a technikai, informatikai eszközök, formák, módok előtérbe kerültek. (Én például a korábbi időszakokhoz képest gyakrabban és valamivel több internetes felületet, szolgáltatást, hírportált kerestem/keresek föl.)  Ám – személyes tapasztalatom szerint - csak erős megszorításokkal állíthatnám, hogy ezek használata, igénybevétele eluralkodott volna rajtam, de ismerőseim körében sem. Még a rokonokkal, barátaimmal, kollégáimmal való telefonálások, az elektronikus levelezés sem sokasodott meg olyan mértékben, hogy az föltűnő lett volna. Az idősebb generációhoz tartozva – mint akik még többnyire külön kezeljük a virtuális és a valós világot -, miközben éltünk a digitális világ előnyeivel, az nem uralkodott el drasztikusan rajtam/rajtunk.

 

 

Akár közhelyszerűen is hangozhat; de az élet megy tovább! S a járványveszély egyre inkább remélhető lecsengésével összhangban, lassan, mintha nemcsak az emberek aktivizálódnak egyre jobban, hanem a természet is fokozatosan élénkülne.

 

 

 

 

18. kép. Alzért még vigyázni kell (alternatív maszk-változatok).

 

 

 

 Arra kérdésre pedig, hogy mi következik a koronavírus (Covid-19) okozta járvány elmúltával, a korlátozások megszűnése után, azaz vajon milyen jövő vár ránk, legvégül visszacsatolok jelen írásom elejére, pontosabban Mérei Ferenc elemzéséhez.

 

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy kutatói alkatomból eredően, örök kételkedőként, bár fokozott izgalommal olvastam a világhírű hálózatkutató Barabási Albert László – szélesebb olvasóközönségnek szánt -  könyvének érdekesebbnél érdekesebb és tanulságos fejezeteit, címe ellenére (Villanások – A jövő kiszámítható) maradtak bennem kérdések.

 

 

Kételyeimben nem vagyok egyedül. A könyv és a benne említett kutatásoknak hamar kritikusai (Lyons, Szántó, Watts stb.) jelentek meg, és szemléleti és módszertani kételynek adtak hangot. A jövő kiszámítható?- kérdésre koncentrálva különböző területeken dolgozó hazai gondolkodókat is fölkértek véleményalakításra. Egyikük a következőket írta: „Nem hálás feladat egy ismeretterjesztő, szemléletformáló, a hétköznap emberét ráeszmélésre ösztökélő könyvet tudományos kritikával illetni. Ezekben a művekben mindent felnagyít a szerző, a tudomány olykor apró máskor nagyobb lépéseit egyenesen életünk sorskérdésévé kell nagyítania, ha ténylegesen tudományos „thrillert” akar írni…. Nagyobb gond talán az, hogy az előrejelzés mikéntje nemcsak Barabási számára nem világos még, hanem egyben a tudomány egyik megoldatlan feladata is. Adatbányászként a Barabási által feltárt összefüggéseket sokkal inkább felszabadító hírként tudom interpretálni: bár a legtöbb esetben nagyon kiszámíthatóan éljük mindennapjainkat, de „villanásaink”, a körülöttünk élők váratlan lépéseinek hatására az igazán fontos pillanatokban nem vagyunk kiszámíthatók, kiismerhetők. Azzal, hogy váratlan helyzeteket teremtünk és váratlan helyzeteket tudunk megoldani éppen azt sugalljuk, hogy sokáig szükség van még ránk, mint intelligens lényekre ebben hálózatokkal átszőtt világban...” (Gáspár é.n.)

 

 

Ilyenformán – noha a Barabási Albert László kötetének címével nem föltétlenül mond ellent – talán nem meglepő, hogy a jövőkép tekintetében én a konzervatív/abb jövőképalkotás felé hajlok. Nem állítom, hogy nem változik semmi, sőt szeretném, ha mind a társadalom, mind a természet viszonyrendszereiben, – főképp morális téren – változna. Azaz úgy vélem, hogy a járvány előtti magatartások, trendek lényegükben nem valószínű, hogy jelentősen (sem pozitív, s remélhetően sem negatív értelemben) változnának, változnak.

 

 

 

 

 

Irodalom

 

 

Balaskó M. – Balázs G. – Kovács L. (szerk.) 2010. Hálózatkutatás. Hálózatok a  társadalomban és a nyelvben. Budapest: Tinta Könyvkiadó.

 

 

Balázs G. -  Kovács László – Szőke V. (szerk.) 2012. Hálózatkutatás. Interdiszciplináris megközelítések. Budapest: Inter Nonprofit Kft. – Magyar Szemiotikai Társaság – Bolyai Műhely Alapítvány – ELTE Eötvös Kiadó.

 

 

Balázs G. – Kovács L. – Szőke V. (szerk.) 2013. Hálózatkutatás. Diszciplínák és metszéspontok. Budapest-Szeged: INTER – MSZT – BOM – SZTE JGYPK.

 

 

Balázs G. –Kovács L. –Szőke V. (szerk.) 2016. Hálózatkutatás. Hálózatok és

 

 

(inter)diszciplínák. Budapest: INTER - Magyar Szemiotikai Társaság.

 

 

Barabási A. L. 2006. A hálózatok tudománya: a társadalomtól a webig.

 

 

Magyar Tudomány 2006/11: 1298. o. – 1309.

 

 

Barabási A. L. 2010. Villanások – A jövő kiszámítható. Budapest: Nyitott Könyvműhely.

 

 

Csupor I. 2018. A gombfoci legyőzte az esős időt! Új Almádi Újság 2018/8: 17. p.

 

 

Füzfa B. – Markó P. 2020. (szerk.) „Szél el ne hordja …” Cicelle-konferenciák 2012-2019  Szombathely: Savaria University Press.

 

 

Gáspár Cs. é.n. A jövő kiszámítható? http://www.elitmed.hu/ilam/halozatkutatas/villanasok_kritikai_reflexioban_10045/ [Letöltve 2020. 05. 31.]

 

 

Gonda J. 1965. Jazz. Történet – elmélet – gyakorlat. Budapest: Zeneműkiadó Vállalat.

 

 

Gráfik I. 1979. Felhőkarcolók - három nézőpontból. In Az Élet és Tudomány kalendáriuma Budapest. 354-357.

 

 

Gráfik I. 1983. A magyarországi fahajózás. A hajóvontatás néprajza. Budapest: Néprajzi Múzeum. (Néprajzi Közlemények XXVI.)

 

 

Gráfik I. szerk. 1998a. Néprajzi olvasókönyv 1a-b. Szombathely: Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola.

 

 

Gráfik I. 1998b. Néprajzoktatás a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán. In Karácsony Molnár Erika – Kraiciné Szokoly Mária (szerk.): Hon-, és népismeret, néphagyomány az oktató-, nevelőmunkában. Budapest. 222-225.

 

Gráfik I. 2004. Hajózás és gabonakereskedelem. „Gabonakonjunktúra vízen”. Pécs: Pro Pannonia Kiadó.

 

 

Gráfik I. 2007a. Játék és szenvedély (Balatonalmádi – szubjektív – gombfoci-története) Új Almádi Újság XIX. 2007/7: 11. p.

 

 

Gráfik I. 2007b. Csonttól a műanyagig: gombfociból szektorlabda. In Fejős Zoltán – Frazon Zsófia (szerk.): Műanyag –Plastic. Budapest: Néprajzi Múzeum. 346-347.

 

 

Gráfik I. 2008a. „Kék nefelejcs …” – Zenés szórakozás Balatonalmádiban az 1940-es években. Üj Almádi Újság XX. (2.): 6-7.

 

 

Gráfik I. 2008b. Pesovár Ernő néptánckutató emlékezete Vasi Szemle LXII. (3.): 277-283.

 

 

Gráfik I. 2010. Hálózatok és/vagy modellek. In Balaskó M. – Balázs G. – Kovács László (szerk.): Hálózatkutatás. Hálózatok a társadalomban és a nyelvben. Budapest: Tinta Könyvkiadó. 44-63.

 

 

Gráfik I. 2012a. Párválasztási stratégiák hálózati jellege. In Balázs G. – Kovács L. – Szőke V. (szerk.): Hálózatkutatás. Interdiszciplináris megközelítések. Budapest: INTER-MSZT-BOM-EÖTVÖS 105-114.

 

 

Gráfik I. 2012b. Vigyázat! – A hálózat/om sérült! In Balázs Géza – Kovács László – Szőke Viktória (szerk.): Hálózatkutatás. Interdiszciplináris megközelítések. Budapest: INTER-MSZT-BOM-EÖTVÖS 115-128.

 

 

Gráfik I. 2016. A ”játékok játéka”: a gombfoci Napút XVIII. 2016/7: 114-122.

 

 

Gráfik I. 2017a. Cigányzene a Balatonnál. (Zenés szórakozás Balatonalmádiban az 1940-es években) Napút XIX. (3.): 71-83.

 

 

Gráfik I. 2017b. A „játékok játéka“: a gombfoci. Játékból – sportjáték. In Györgyi Erzsébet (szerk.): „A játék királyi út“. Budapest: Kiss Áron Magyar Játék Társaság, Budapest. 120-131. (325. p. The „Game of Games“: Botton Football); Illusztrációk 356-361.

 

 

Gráfik I. 2017c. Multikulturális közösség kapcsolati hálója szemiotikai szempontból. In Balázs Géza – Minya Károly (szerk.): Multikulturalizmus. Magyar Szemiotikai Társaság,  Budapest.  2017.  49-72.

 

Gráfik I- 2017d. Bodó, a játékosedző I. Új Almádi Újság 2017. május XXIX. (5.): 16. p.

 

 

Gráfik I. 2017e. Bodó, a játékosedző II. Új Almádi Újság 2017. június XXIX. (6.): 15. p.

 

 

Gráfik I. 2019a. Felhőkarcolók – magasházak. In Blankó Miklós – Pölcz Ádám (szerk.): „Az élet éppen elég hosszú” - BG60 Írások Balázs Géza 60. születésnapjára. Budapest: Inter Neoprint Kft. 26-31.

 

 

Gráfik I. 2019b. Építészeti hagyományunk nyomában. Tanulmányok a népi építészet és a településnéprajz köréből 1974-2018. Budapest: Romanika Kiadó.

 

 

Gráfik I. 2020a. Békássy Ferenc – A költő-huszár / A huszár-költő!? In Füzfa Balázs – Markó Péter (szerk.) „Szél el ne hordja …” Cicelle-konferenciák 2012-2019 Szombathely, Savaria University Press. 2020. 79-95.

 

 

Gráfik I. 2020b. Tér/képes vajdasági néprajz. Prezentáció 1. In Füzfa Balázs – Markó Péter (szerk.) „Szél el ne hordja …” Cicelle-konferenciák 2012-2019 Szombathely, Savaria University Press. 2020. 361-375.

 

 

Gráfik I. 2020c. Komárom/Komarno.  Edy (többnemzetiségű, többkultúrájú) város a Duna két partján. Prezentáció 2. In Füzfa Balázs – Markó Péter (szerk.) „Szél el ne hordja …” Cicelle-konferenciák 2012-2019Szombathely, Savaria University Press. 2020. 376-389.

 

 

Gráfik I. 2020d. Kárpátalja. Egy multikulturális régió néprajzos szemmel. Prezentáció 3. In Füzfa Balázs – Markó Péter (szerk.) „Szél el ne hordja …” Cicelle-konferenciák 2012-2019 Szombathely, Savaria University Press. 2020. 390-401.

 

 

Gráfik I. – Hála J. 2004. A Jankó János-díjas néprajzkutatók találkozói (1993-2004) Néprajzi Hírek 33/3-4: 203-211.

 

 

Györgyi E. (szerk.) 2017. „A játék királyi út”. Budapest: Kiss áron magyar Játéktársaság.

 

 

Illés P. 2019. Gráfik Imre: Építészeti hagyományunk nyomában. Tanulmányok a népi építészet és a településnéprajz köréből 1974-2018. Budapest: Romanika Kiadó. 2019. 400 p. (Könyvismertetés) Vasi Szemle LXXIII. 2019/3: 375-376.

 

 

Ladányi A. 2020. Köszöntő a tánc világnapján. https://szinhaz.org/mozgasban/tanc-mozgasban/2020/04/29/a-muveszet-el-ladanyi-andrea-koszontoje-a-tanc-vilagnapjan/ [Letöltve 2020. 05. 29.]

 

 

Longstreet S. - Dauer A. M. 1957. Knaurs Jazz Lexikon. München-Zürich: T. Knaur Nachf.

 

 

Mérei F. 1937.  A gombozó gyermek. Budapest: A Magyar Királyi Gyermeklélektani Intézet Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó Közleménye.

 

 

Mérei F. 1989a. Együttesség és önismeret. Viselkedésmeghatározások a harmadik évezred küszöbén. In Mérei Ferenc: Társ és csoport. Budapest: Akadémiai Kiadó. 182-191.

 

 

Mérei F. 1989b. A gombozó gyermek. In Mérei Ferenc: Társ és csoport. Budapest: Akadémiai Kiadó. 25-28.

 

 

Pernye A. 1966. A jazz. Budapest: Gondolat Kiadó.

 

 

Sárkány M. 2019. : Építészet, térhasználat, a népi kultúra, mint tanulságos örökség. Új Almádi Újság 2020/1: 15. p. és 2020/3: 18. p.

 

 

Szvetelszky Zs. 2006. A társas mezőktől a hálózattudatig. Magyar Tudomány 2006/11: 1353 -1357.

 

 

Tóth G. 2020. Vajon hungarikum lesz a gombfoci? https://vasarnap.hu/2020/03/05/gombfoci-hungarikum-grafik-imre/ [Letöltve 2020. 05. 29.]

 

 

 

 

 

 

Dr. Gráfik Imre CSc

 

Néprajzkutató, ny. múzeumi főtanácsos

 

grafikimre@gmail.com

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

---

 

 

 

 

 

 

 

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Korona Karantén
KULTUS - ethno - GRÁFIK - © 2008 - 2024 - grafik.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat