GRÁFIK IMRE 

„(Minden jól van, csak) egy nagy göbje van" 

Rendhagyó helyreigazítási kérelem

            A címként idézett szólást közzétevője tájnyelvi, nyelvjárási, a magyar nyelvterületnek csak kis részén ismert változatként, az alábbi jelentésmagyarázattal adja meg: „(ez mind igaz, de) van egy bökkenője a dolognak" (O. NAGY 1966. 242).

            E sorok írója a fentiek szellemében kér kisebb, de megítélése szerint fontos - és talán bizonyos tanulságokkal is szolgáló - helyreigazítást. 2006-ban, abban a rendkívüli megtiszteltetésben lehetett részem, hogy a Magyar Néprajzi Társaság választmánya személyemnek ítélte legrangosabb elismerését, a Györffy István emlékérmet (Néprajzi Hírek 2006/3-4. 3). Most, amikor ismételten és nyilvánosan is kifejezem köszönetemet, kötelességemnek érzem, hogy az indoklásban előforduló téves, illetve félreérthető állítás helyreigazítását kérjem.

            A rövid, s ebből következően - az érintett, illetve a díjazott munkásságát ismerők szerint esetleg más lényeges pálya-ismérv felemlítésétől eltekintő -, s érthetően, főként a díj odaítélése szempontjából fontosabb tényekre utaló közlemény ugyanis olyan állítást is tartalmaz, amely nem felel meg a valóságnak. Az indoklás utolsó mondata ugyanis a következőképpen hangzik: „Érdemeit számos állami és társadalmi szervezet ismerte már el." ((Néprajzi Hírek 2006/3-4. 8)

            Nos, éppen itt van az a bizonyos göb, illetve bökkenő! Az „állami" elismerésre való utalás (sajnos!?) téves, vagy legalábbis félreérthető, következésképpen pontosításra szorul, ugyanis semmiféle, a hivatali adminisztráció által adományozható, úgynevezett állami kitüntetéssel nem rendelkezem.

            Nem kizárt, hogy a (szükségszerűen) rövid indoklás megfogalmazóját azok az információk téveszthették meg, amelyek e vonatkozásban, s esetleg más értelemben is, félrevezetők lehetnek. Életutam és munkásságom - úgy vélem visszatekintve is vállalható módon -, elvileg nem zárta ki annak esélyét, hogy a hivatalos körök felterjesztésén alapuló valamely kitüntetést elnyerhessem. Ezzel egyidejűleg, s e lehetőséggel ellentétben hatottak azonban személyiségem olyan vonásai és egyéb tényezők is, amelyek a hivatali, állami elismerések előterjesztésének nem kedveztek (föltehetően nyomatékkal ilyen volt a rendszerváltozás előtt, az egyetemről való - politikai felhangú - eltanácsolás, illetve a mindenkori pártoktól és szakszervezeti mozgalmaktól való - számomra oly fontos, függetlenséget biztosító - távolságtartásom).

            Ezt a kettősséget, pontosabban a fentebbi ellentétes tényezők együttes hatását ismeretségi, baráti körömben - különböző, olykor élesen eltérő szempontból és végkövetkeztetéssel - sokan és sokszor is szóvá tették, de a szaktudományon belül is többen felismerték, és meglehetős pontossággal írták le életutam, illetve pályafutásom felvázolásában.

            Magamra nézve találónak érzem a megfogalmazást: „A külső szemlélő csak azt látja, hogy szakmai irányultsága és kapcsolatrendszere mind a Gunda Béla által alapított debreceni 'iskola' , mind a Pesten végzett néprajzos generációk felé működőképes maradt. Mindezekkel együtt Gráfik a saját maga útját járó, szuverén személyiség, akinek a tevékenységét nehéz lenne bármiféle szakmai körbe illeszteni, bármiféle tudományos irányzattal azonosítani." (VIGA 2005. 782)

            A fentiekkel cseng össze az a megállapítás is, miszerint: „Nincs könnyű helyzetben az, aki arra vállalkozik, hogy pályáját megpróbálja a 'néprajzos társadalom' vagy a néprajzi kutatási irányzatok keretei között elhelyezni; vagy legalábbis ebben a keretben a megfelelő helyet megtalálni Gráfik Imre számára. Pályájának alakulásában mindenképpen meghatározó szerepe van annak, hogy két néprajzos iskola - a debreceni és a budapesti - neveltje, mindkettőhöz tartozik vagy egyikhez sem. Talán az ebben és sok minden másban is megnyilvánuló kettősség az, amely tudósi, múzeológusi, pedagógusi, tudományszervezői munkásságának és - megkockáztatom - egész életének egyik legfontosabb sajátja: mindenhol otthon van és sehol sincs igazán otthon, úgy is fogalmazhatnék, egyidejűleg van kint is, bent is." (SZARVAS 2004. 153)

            Másutt, Vas megyei munkásságomra, Szombathelyre utalva az olvasható, hogy: „Városa fel is ismerte Gráfik munkásságának értékeit, elismerésekkel halmozta el." (BALÁZS - VOIGT 2005. 15)

            Csak e helyreigazítás kapcsán tűnődtem el azon, hogy milyen hűséges alkalmazottja voltam munkahelyeimnek. Pályakezdésem a budapesti Néprajzi Múzeumhoz köt, ahhoz az intézményhez, ahonnan nyugállományba is vonultam. Másfél évtizedet követően, közben, egy a rendszerváltást is magába foglaló, hétéves ciklusban (1986-1993 között), a Vas megyei múzeumi szervezet vezetőjeként, megyei múzeumigazgatóként, illetve a Savaria Múzeum igazgatójaként dolgoztam.

      Óhatatlanul visszaemlékeztem a kezdetekre. 1970-ben kerültem a Néprajzi Múzeumba, mégpedig úgy, hogy Dr. Hoffmann Tamás, aki részben tanárom, s egyben a múzeum akkori főigazgatója is volt - megismerve-elolvasva Tálasi István professzor úrhoz írott szakdolgozatomat (GRÁFIK 1970) - hívott, illetve ajánlott segédmúzeológusi munkalehetőséget. Vas megyéből az 1990-es évek közepén visszatérve a Néprajzi Múzeumba, nyugállományba való vonulásomig még két főigazgató (Dr. Hofer Tamás és Dr. Fejős Zoltán) irányítása alatt dolgozhattam. Talán nem tűnik szerénytelenségnek, ha úgy érzem, hogy mind a szigorúan vett egyéni, mind pedig a munkatársaimmal közös szakmai programokban, többnyire eredményesen végeztem munkámat (vö. HÁLA - MÁTÉ 2004).

            Közbevetőleg említem meg, hogy amikor a közelmúltban a fentieket (baráti társaságban) felidéztem egy korosztályomhoz tartozó, - a hazai múzeumok világát jól ismerő, s következésképpen múzeológiai berkekben tájékozott - könyvtáros pályatársamnak, azt találta megjegyezni, hogy: „... furcsa, de emlékei szerint mintha a Néprajzi Múzeumból utoljára Hoffmann Tamás terjesztett volna fel hivatali elismerésre, állami kitüntetésre dolgozót." Noha e tárgyban nem rendelkezem megbízható visszaemlékezéssel, sem pontos kimutatással, nem igazán tudtam megcáfolni.

            E helyesbítési kérelmemmel egyidejűleg ugyanakkor fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy szakmai elismerések dolgában - őszinte meggyőződésem -, nincs okom semmiféle elégedetlenségre, a tény azonban tény! Nem szeretnék, az egyébként rövidségében tényszerűen korrekt és objektív, de az úgynevezett állami elismerések tekintetében félreérthető, illetve pontatlan indoklás révén olyan színben feltűnni, mint aki „nem létező tollakkal ékeskedik".

            A harminc évet meghaladó múzeumi-szakmai és közéleti szolgálat alatt ugyanis több - számomra nagyon értékes - elismerés érte munkásságom. Ezeknek legpontosabb ismertetését a Vasi Szemlében közölt pályarajzom adja: „Szakmai tevékenységét 1979-ben a Magyar Néprajzi Társaság Jankó János-díjával, 1985-ben a Kisteleki Alapítvány 1. díjával, 1994-ben és 1997-ben Vas megye tudományos nívódíjával ismerték el, 2004-ben megkapta az OTKA tudományfejlesztésért adományozott Ipolyi Arnold-díját, 2005-ben a néprajzos múzeológusok Bátky Zsigmond-díját." (VIGA 2005. 784)

            Ezt a sorozatot tetőzte a Magyar Néprajzi Társaság által adományozott, s általam igen nagyra becsült Györffy István emlékérem, melynek elnyerése megtisztelő és felemelő érzés számomra. Köszönöm!

            Hivatkozások

BALÁZS Géza - VOIGT Vilmos

2005    Gráfik Imre köszöntése. Szemiotikai Tájékoztató 15. (1). 15. p.

GRÁFIK Imre

1970    Szállítás és közlekedés Szentendre szigeten. Néprajzi Közlemények 15. (1-4.) Budapest: Néprajzi Múzeum - Ismertetéseit lásd Néprajzi Hírek 1. (1-2.): 30. (Kecskés Péter); Ethnographia LXXXIV. (1-2): 143-144. (Gunda Béla); Agrártörténeti Szemle 17. (1-2): 261-262. (Selmeczi Kovács Attila); Demos 14. (4): 348. (Paládi Kovács Attila); Acta Ethnographica 20. (1-2): 196-197. (Gunda Béla)

HÁLA József - MÁTÉ György (Összeállította és szerkesztette)

2004    Varia Bibliographica - Gráfik Imre köszöntése. EFI Communicationes 13. Budapest: Európai Folklór Intézet

O. NAGY Gábor

1966    Magyar szólások és közmondások. Budapest: Gondolat

SZARVAS Zsuzsa

2004    Gráfik Imre 60 éves. Néprajzi Hírek 33. (3-4). 151-154.

VIGA Gyula

2005    Egy gazdag életpálya szerény foglalata. Kiadvány a 60 éves Gráfik Imre tiszteletére. Vasi Szemle LIX. 6. sz. 781-784.

 

*          *          *

A fenti „közlés" megjelent: Néprajzi Hírek 2007/3-4. 116-118. 

*          *          * 

Megkérdezésem nélkül és utólagos tájékoztatás mellett a Néprajzi Hírek szerkesztősége, mintegy „reagálás"-ként közölte Fejős Zoltán alábbi írását (Néprajzi Hírek 2008/1. 86. old.):

Túl egy határon

Gráfik Imre a Néprajzi Hírek 2007. évi 3-4-es számában (116-118. old.) „kötelességének" érzi, hogy „helyreigazítást" kérjen azzal kapcsolatban, hogy a Györffy István-emlékérem odaítélésekor az őt méltató kolléga valótlanságot állított. Ő ugyanis semmiféle állami elismerésben nem részesült, nem hogy „számos" ilyet kapott volna, mint ami most már - ó, egek! - írásban is olvasható (Néprajzi Hírek 2006. 3-4. 8.)

            Idáig rendben is volnánk. Ám itt nincs vége, s a szerző jó másfél oldalon keresztül, tudományos apparátussal részletezi saját érdemeit. Lelke rajta, mondhatnánk, nem törvényszerű, hogy kinek mitől kezd émelyegni a gyomra. De a „helyreigazítás" olyan lendületet vesz, hogy írója már nem csak a jó ízlés határán lendül túl, hanem a tisztességén is. A lendület rafinált vádaskodásba viszi, eszközül felhasználva holmi ócska pletykát, mi szerint egy „múzeológiai berkekben tájékozott" pályatársa szerint a Néprajzi Múzeumból utoljára Hoffmann Tamás terjesztett volna fel valakit is hivatali elismerésre. A múzeum volt „hűséges alkalmazottjaként" nem is hagyja olvasóját kétségek között: nem egészen tíz sorral feljebb már leírta - ügyes! - a két utód nevét. Természetesen a jelen sorok írójáét is. A papír mindent elbír, szokták mondani, ám aki a szóbeszédet és az ab ovo nem nyilvános információt tudatosan összekeveri, mi több: saját önképének fényezése érdekében már lejáratásra alkalmas módon nyilvánosan fölhasznál ilyesmit, az nincs tisztában az írás felelősségével. Az emberi tartással. Odaát tolta magát egy határon.

            Imre, hova lett józanságod, hogyan lehet így elvéteni az „arányok és mértékek" kérdését? Nincs az a lovagkereszt, díj, térdszalagrend és társai, ami ha nincs, ezt a módszert elfogadhatóvá teszi. Meg vagyok döbbenve!                                                                                                

FEJŐS ZOLTÁN

 *          *          *

Ezt követően, mint közvetlenül „megszólított" az alábbi közlemény, illetve „válasz"-publikáció közlését kértem a Néprajzi Hírek szerkesztőségétől:

Tisztelt Szerkesztő Uram! Kedves Jóska!

Alább küldöm a Fejős Zoltán írására adott válaszom, azzal a kéréssel, hogy a következő Néprajzi Hírek számban szíveskedjél közölni. Egyben kérem és javaslom, hogy az íratlan szerkesztőségi, illetve publikációs szokások és eljárások szerint /Közlés - Reagálás - Válasz, esetünkben; Közlés: GRÁFIK Imre: 2007 „(Minden jól van, csak) egy nagy göbje van"Rendhagyó helyreigazítási kérelem. Néprajzi Hírek 36. (3-4.): 116-118. - Reagálás: FEJŐS Zoltán: 2008  Túl egy határon. Néprajzi Hírek 37. (1.): 86. p. - Válasz: GRÁFIK Imre: „Sáras nyomába se léptem (soha)" (Kényszerült válasz Fejős Zoltánnak)/, írásom az alábbi szerkesztőségi megjegyzéssel jelenjen meg:

Jelen írás közzétételével a Fejős Zoltán és Gráfik Imre között kialakult polémiát a Néprajzi Hírek szerkesztősége részéről lezártnak tekintjük.

Köszönettel és Üdvözlettel: Gráfik Imre

GRÁFIK Imre

„Sáras nyomába se léptem (soha)" - (Kényszerült válasz Fejős Zoltánnak)

Mint oly sokszor, most is beigazolódott, hogy a sértettség nem jó tanácsadó, s főként nem elégséges motiváció. Szólásaink és közmondásaink e vonatkozásban is bölcs útmutatónak bizonyulnak (lásd O. NAGY 1996, 144/d180, 325/k43). Persze nem zárom ki; attól, hogy valaki sértett, még beszélhet igazat. Ilyenkor nem a motiváció számít, hanem a bizonyítható valóságtartalom. Esetünkben azonban, sajnos másról van szó.

Fejős Zoltán nyilvánosságot kapott - érezhetően felindultsággal terhelt, csak és csupán lejáratásomra koncentráló, s tudatosan ennek alárendelt hangnemű és stílusú - soraira (lásd FEJŐS 2008), nehezemre esik, s kelletlenül ugyan, de - válaszolnom kell. Kétségtelen, jobb lett volna egyidejűleg, de, ha már a lap-szerkesztés így hozta, hát legyen utólag, remélhetően lezárva (a magam részéről legalább is bizonyosan) a - belátom, nem túl dicső - történetet.

Mindenek előtt, önkritikusan be kell vallanom, úgy tűnik, hiányzott belőlem a kellő körültekintés, mondhatnám elővigyázatlan voltam, ugyanis amikor helyreigazítást kérő írásomban felidéztem egy baráti körben tett - könnyednek tűnő - megjegyzést, akaratomon kívül is, úgymond; fölkínáltam a lehetőséget (lásd GRÁFIK 2007). Erre is van közmondás, legyen ez nekem is örökre tanulság! Eszerint: „Ki fullánkját könnyen bocsátja, nyilakat várhat helyébe" (O. NAGY 1966, 223/f957).

No, de kedves Zoltán, ennyire durván és támadóan?! Ez bizony túl van az általad megvont határon. Szólásaink és közmondásaink ebben a vonatkozásban is eligazítóak, miszerint az ilyet: „Eb sem tenné a polcra" (O. NAGY 1966, 156/e22).

Vegyük sorra:

1/ Megítélésem szerint az egészséges (mások érdekeit nem sértő, és érdemeit nem megkérdőjelező) önbecsülés (és nem önteltség) vállalható, sőt minden álszemérem nélkül vállalandó is. Az ugyan nem zárható ki, hogy ez egyeseket - különböző okok miatt - zavar, ami azonban talán indokolatlan, és fölösleges érzékenységre vall. Persze elképzelhető, hogy az ilyen mentalitás akár zavaró is lehet valaki/k számára, de ez nem ok mások nyilvánosság előtt, igaztalanul cinikus írásban való megbántására.

2/ Nem „öndicsértem" magam, hanem tevékenységemet, munkásságomat értékelő szakmabeli véleményeket hivatkoztam meg. A figyelmes olvasó persze - több ponton is - kiérezhette a személyemre, illetve egyéniségemre utaló (ön)kritikus hangot is a szövegből, illetve az idézetekből.

3/ Amit azonban - túlzott felháborodással - „holmi ócska pletyka"-ként értelmeztél, az sokkal inkább egy emlékezetre alapozott, társaságban elhangzott, föltevés jellegű kijelentés, mára már szinte anekdotikus történet felidézése volt, amit - ahogy szokták mondani -, sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudtam. Erre Fejős Zoltánnak módja lett volna, mint illetékesnek, de nem tette. Helyette született a „Túl egy határon" című írás. (Megjegyzem a „pletyka", mint egyfajta sajátos folklór-jelenségként értelmezett műfaj, komoly kulturális-antropológiai értekezéseknek is tárgya. Erre - többek között - éppen a Fejős Zoltán alapította/főszerkesztette folyóiratból is van példa, mégpedig nem feltétlenül elítélendő aspektusban, vö. CSÁSZI. 2002, 39.)

4/ Az informális hírvilág egyébként sem kiátkozni való. Annak idején például azt is nem hiteles (mondhatni pletyka-szerű) forrásból tudtam meg, hogy a Móra Ferenc díjat Fejős Zoltánnak ítélték, melyhez elismerésemet akkor - Szombathelyen lévén - azonnal e-mailban fejeztem ki. Másrészt viszont jól emlékszem, hogy a magyar néprajztudomány újkori anekdota kincsének összegyűjtését (is) célzó, évekkel ezelőtti - szakmabéliek ugyancsak informális találkozóján - ő is aktív részese és fenntartások nélküli élvezője volt a jóízű pletykákon, kitalált vagy valós eseményeken alapuló, majd többségében igazi anekdotává nemesedett történetek felidézésének.

5/ Múzeumi hűségemen való ironizálás Fejős Zoltán főigazgató úr részéről több mint ízléstelen! 35 éves (melyből 27 év a Néprajzi Múzeumhoz kötött) múzeumi szolgálat után nyugdíjba vonulva, - nem szégyellem a nyilvánosság előtt megvallani -, nem volt jó érzés, hogy a főigazgató úr nem talált módot, s alkalmat arra, hogy elbúcsúztasson. Ezzel kapcsolatban meg kell említenem, hogy ugyanekkor nem feledkezett meg erről a múzeum Magyar Osztálya, melynek munkatársai az együtt töltött éveket felidéző, kellemes hangulatú, baráti összejövetelen búcsúztak el nyugállományba vonult kollégáiktól. Emlékként pedig, személyre szóló ötletes, szellemes, szép ajándéktárgyat kaptunk. Amikor ezt utóbb, négyszemközti beszélgetésünkön - a céhemlékekkel kapcsolatos munkám lezárásakor (lásd GRÁFIK 2008) - szóvá is tettem, félig komolyan, félig tréfásan azt mondtam: „Ezt én úgy értelmezem, hogy a Néprajzi Múzeum még számít rám." (A történtek után azonban természetesen már nincs kedvem tréfálkozni.)

Végezetül ismét hangsúlyozom: rendhagyó helyreigazítási kérésemmel természetesen nem volt sem okom, sem célom senkit megsérteni. Erre utal jelen írásom címe is: „Sáras nyomába se léptem (soha)", azaz eszem ágában sem volt - senkit - bántani (O. NAGY 1966, 509/ny213). Akit, akiket - szándékaim ellenére - megsértettem volna, mindazoktól ezúton megértő elnézést kérek. Szerencsétlenre sikeredett „pengeváltásunk" pedig szolgáljon tanulságul mindkettőnknek, s a Néprajzi Hírek olvasóinak egyaránt, hogy csak a világos, és félreérthetetlen megfogalmazás, valamint az előítéletektől mentes szöveg-értelmezés, az indokolatlan beleérzéseket nélkülöző olvasat segít/het személyes kapcsolataink, valamint szakmai/közéleti viszonyaink kölcsönös megértésen alapuló, egészséges - érdemi vitákat is elbíró - állapotának kialakításában, biztosításában, illetve fenntartásában.

            Hivatkozások

CSÁSZI Lajos

2002    A populáris média rítusai: pletykák és botrányok. Tabula 5. (1.): 32-53.

FEJŐS Zoltán

2008    Túl egy határon. Néprajzi Hírek 37. (1.): 86. p.

GRÁFIK Imre

2007    „(Minden jól van, csak) egy nagy göbje van"Rendhagyó helyreigazítási kérelem. Néprajzi Hírek 36. (3-4.): 116-118.

2008    Céhemlékek. A Néprajzi Múzeum műtárgykatalógusai - Catalogi Musei Ethnographiae 12. Budapest: Néprajzi Múzeum

O. NAGY Gábor

1966    Magyar szólások és közmondások. Budapest: Gondolat

*          *          *

Sajnálattal kellett tudomásul vennem, hogy a Néprajzi Hírek nem adott helyt kérésemnek. Azaz, sem mint „megszólított", sem mint akkor a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke nem kaptam módot arra, hogy a Magyar Néprajzi Társaság tájékoztatójá-ban válaszolhassak a személyemmel kapcsolatos írásra. Ezért élve a rendelkezésemre álló (korlátozott) lehetőségekkel ezen az ingyenes honlapon elektronikus publikációként teszem közzé válaszom, illetve a korrekt tájékoztatás érdekében a teljes „pengeváltást" a Néprajzi Hírek olvasói és az érdeklődők számára, hogy valóban mindnyájan tanulhassunk a történtekből.

 

Oldal: Tanuljunk az esetből
KULTUS - ethno - GRÁFIK - © 2008 - 2024 - grafik.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat